Festmények

Budai László

Budai László 1965-ben született Hódmezővásárhelyen. Zeneszerzést tanult a szegedi Konzervatóriumban. Az alföldi festők hatására kezdett festeni. Az utóbbi időben főként portéfestéssel foglalkozik. Portréiban többnyire az érzéki, tiszta szépséget jeleníti meg. Festményeiből árad az időtlenség, a légiesség. Ecsetkezelése könnyed és virtuóz. Önálló kiállításai: 1991 Szeged – Műemlékfelügyelőség, 1994 Szombathely – Művelődési Ház, 1992 Zsámbék – Tanítóképző Főiskola, 1993 Budapest – Svéd Nagykövetség, 1994 Svédország – Uppsala, 1995 Németország – Hamburg, 1997 Ausztria – Bécs Az utóbbi időben elsősorban a porté festés ihleti meg, de a mediterrán tájképeket és utcarészleteket is gyakran örökíti meg művein. Portréiban az érzéki, bájos női szépséget ábrázolja. Festményeiből árad az a légiesség és az időtlenség. Könnyed ecsetkezelés jellemzi munkáit. Néhány hazai és külföldi önálló kiállítása:1984. Hódmezővásárhely, 1991 Szeged, 1994 Szombathely, 1992 Zsámbék, 1993 Budapest, 1994 Svédország, 1995 Németország, 1997 Ausztria, 1998 Esztergom.

Fontos információ

Honlapunkon szereplő képek tájékoztató jellegűek. Lehet, hogy az adott alkotás már nem elérhető.

Aktuális kínálatunkért vagy bármilyen kérdéssel hívja üzletünket:

hétköznapokon 9.30-tól 18 óráig,

szombaton 9-13 óráig a

06-76-484-393

telefonszámon, vagy érdeklődjön írásban itt vagy e mailen a galeria@egaleria.hu címen, illetve itt az oldalunk üzenő formján keresztül!

További jó nézelődést kívánunk a facebook és instagram profilunkon is , ahol naponta az aktuális kínálatból teszünk fel képeket.

Köszönjük érdeklődését.
E-galéria csapata
Kecskemét, Deák tér 6. /Alföld Áruház külső üzletsora/

Nyitva tartás

Hétfő: Zárva
Kedd - Péntek
10:00 - 13:00
14:30 - 17:30
Szombat: 10:00 - 12:30
Vasárnap: Zárva

Elérhetőségeink

6000, Kecskemét,
Deák Ferenc tér 6.

Telefon

Farkas Edina
+36 30 963 2184

Dr. Somfai Balázs
+36 30 227 6142

Küldjön üzenetet!

E Galéria az interneten

[et_social_follow icon_style="flip" icon_shape="rounded" icons_location="top" col_number="auto" outer_color="light" network_names="true"]