Festmények
Erdélyi Tibor
Hódmezővásárhelyre, ahol jelenleg is él két éves korában került. Már kisiskolás korában sikerült megízlelnie az alkotás örömét. Mestere, Fodor József festőművész keze alatt ismerkedett meg a képzőművészet alapjaival. Érettségi után felvételt nyert a Dekoratőrképző Szakiskolába, melyet 1981-ben végzett el. Dekoratőrként egy kereskedelmi vállalatnál öt évig, grafikusként a helyi Petőfi Művelődési Központban hét évig dolgozik.
1984-től 1994-ig hallgatója a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskolának. Itt ismerte meg feleségét Kakuk Tündét, aki művésztanár a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában. Mestere javaslatára jelentkezett a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, ahová felvételt nyert. 1995 óta a hódmezővásárhelyi Kollektív Műteremben dolgozik.
Munkáit több országos csoportos, és önálló kiállításokon mutatta már be. Többféle stílusban dolgozik. A zene iránt érzett rajongás „terméke” az a fantáziavilág, ami tulajdonképpen maga a muzsika két dimenzióban kifejezve. A másik a hagyományos alföldi realista stílus, melynél a közvetlen lakókörnyezete szépségeit örökíti meg, illetve az utazásai során készített vázlatokat dolgozza fel.
Képei derűs hangulatúak, optimizmust sugároznak.
Fontos információ
Honlapunkon szereplő képek tájékoztató jellegűek. Lehet, hogy az adott alkotás már nem elérhető.
Aktuális kínálatunkért vagy bármilyen kérdéssel hívja üzletünket:
hétköznapokon 9.30-tól 18 óráig,
szombaton 9-13 óráig a
06-76-484-393
telefonszámon, vagy érdeklődjön írásban itt vagy e mailen a galeria@egaleria.hu címen, illetve itt az oldalunk üzenő formján keresztül!
További jó nézelődést kívánunk a facebook és instagram profilunkon is , ahol naponta az aktuális kínálatból teszünk fel képeket.
Köszönjük érdeklődését.
E-galéria csapata
Kecskemét, Deák tér 6. /Alföld Áruház külső üzletsora/
Nyitva tartás
Hétfő: Zárva
Kedd - Péntek
10:00 - 13:00
14:30 - 17:30
Szombat: 10:00 - 12:30
Vasárnap: Zárva
Elérhetőségeink
6000, Kecskemét,
Deák Ferenc tér 6.
Küldjön üzenetet!

