Festmények

Kovács Sándor

Sándor 1960-ban született a Vajdaságban. 1990-ben kezdett el festészettel foglalkozni, autodidakta módon sajátítva el a képzőművészeti technikákat. A szűkebb hazájában működő Q-csoport tagjaként, hamarosan állandó résztvevője lett alkotótáboroknak, közös kiállításoknak.

Kezdetben a pasztell, majd az aquarell és az olaj technikát használta fel, hogy kedvelt témáját, a természetet a saját meglátása szerint tárja a nézők elé.

1996-tól él Magyarországon. Azóta rendszeres résztvevője olyan neves alkotótáboroknak, mint a békési Csuta tábor, vagy a tiszakécskei, zalaegerszegi, keceli és a vonyarcvashegyi telep. Munkáinak köszönhetően meghívást kapott külföldre is, többek között Szerbiába, Szlovéniába, Horvátországba, Ausztriába és Olaszországba is. A kilencvenes években a Budapesten pasztelljével, idén pedig az első Balatoni Szalonon miniatűr aquarelljével érdemelte ki a zsűri elismerését.

Számos közös tárlata mellett önálló kiállítása volt Szabadkán, Moravicán, Kecskeméten, Budapesten, Zalaegerszegen és Hőgyészen. Rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi pályázatoknak.

Fontos információ

Honlapunkon szereplő képek tájékoztató jellegűek. Lehet, hogy az adott alkotás már nem elérhető.

Aktuális kínálatunkért vagy bármilyen kérdéssel hívja üzletünket:

hétköznapokon 9.30-tól 18 óráig,

szombaton 9-13 óráig a

06-76-484-393

telefonszámon, vagy érdeklődjön írásban itt vagy e mailen a galeria@egaleria.hu címen, illetve itt az oldalunk üzenő formján keresztül!

További jó nézelődést kívánunk a facebook és instagram profilunkon is , ahol naponta az aktuális kínálatból teszünk fel képeket.

Köszönjük érdeklődését.
E-galéria csapata
Kecskemét, Deák tér 6. /Alföld Áruház külső üzletsora/

Nyitva tartás

Hétfő: Zárva
Kedd - Péntek
10:00 - 13:00
14:30 - 17:30
Szombat: 10:00 - 12:30
Vasárnap: Zárva

Elérhetőségeink

6000, Kecskemét,
Deák Ferenc tér 6.

Telefon

Farkas Edina
+36 30 963 2184

Dr. Somfai Balázs
+36 30 227 6142

Küldjön üzenetet!

E Galéria az interneten

[et_social_follow icon_style="flip" icon_shape="rounded" icons_location="top" col_number="auto" outer_color="light" network_names="true"]