Festmények

Szántó Lukács

Hódmezővásárhelyen született 1963-ban. Műszaki iskolát Szegeden végzett, festeni autodidakta módon kezdett. A festészettel kapcsolatos hiányosságait szegedi, budapesti szabadiskolákban pótolta.

Pályája elején, mint megannyi vásárhelyi festőnek, az alkotásai szűkebb környezetéről, az alföldi tanyavilágról, a Tiszai táj örök szépségéről szóltak. Az élő természet, a változó alföldi táj állandó témával vette körül, ami szűnni nem akaró alkotásra sarkallta.

Az utóbbi évek utazásai, kirándulásai élményeiből merítve munkái témái egyre nyitottabbak más tájak, a nagyvilág felé. Ma már nem idegen a horvát tengerpart városainak, mediterrán utcáinak, az olasz falvak hangulatának ábrázolása sem.

A Madarasi Hargita lábához már tizenöt éve szoros kapcsolat köti, munkáin állandóan visszatérő motívummá vált. Alkotásai kiállításokon, magánszemélyek gyűjteményeiben megtalálhatók az USA-ban, Európa számos országában, például Németországban, Erdélyben és természetesen magyarországi gyűjtőknél, galéria tulajdonosoknál.

Fontos információ

Honlapunkon szereplő képek tájékoztató jellegűek. Lehet, hogy az adott alkotás már nem elérhető.

Aktuális kínálatunkért vagy bármilyen kérdéssel hívja üzletünket:

hétköznapokon 9.30-tól 18 óráig,

szombaton 9-13 óráig a

06-76-484-393

telefonszámon, vagy érdeklődjön írásban itt vagy e mailen a galeria@egaleria.hu címen, illetve itt az oldalunk üzenő formján keresztül!

További jó nézelődést kívánunk a facebook és instagram profilunkon is , ahol naponta az aktuális kínálatból teszünk fel képeket.

Köszönjük érdeklődését.
E-galéria csapata
Kecskemét, Deák tér 6. /Alföld Áruház külső üzletsora/

Nyitva tartás

Hétfő: Zárva
Kedd - Péntek
10:00 - 13:00
14:30 - 17:30
Szombat: 10:00 - 12:30
Vasárnap: Zárva

Elérhetőségeink

6000, Kecskemét,
Deák Ferenc tér 6.

Telefon

Farkas Edina
+36 30 963 2184

Dr. Somfai Balázs
+36 30 227 6142

Küldjön üzenetet!

E Galéria az interneten

[et_social_follow icon_style="flip" icon_shape="rounded" icons_location="top" col_number="auto" outer_color="light" network_names="true"]