Akvarellek
Kovács Sándor
1960-ban született a Vajdaságban. 1990-ben kezdett el festészettel foglalkozni, autodidakta módon sajátítva el a képzőművészeti technikákat. A szűkebb hazájában működő Q-csoport tagjaként, hamarosan állandó résztvevője lett alkotótáboroknak, közös kiállításoknak. Kezdetben a pasztell, majd az aquarell és az olaj technikát használta fel, hogy kedvelt témáját, a természetet a saját meglátása szerint tárja a nézők elé.
1996-től él Magyarországon. Azóta rendszeres résztvevője olyan neves alkotótáboroknak, mint a békési Csuta tábor, vagy a tiszakécskei, zalaegerszegi, keceli és a vonyarcvashegyi telep. Munkáinak köszönhetően meghívást kapott külföldre is, többek között Szerbiába, Szlovéniába, Horvátországba, Ausztriába és Olaszországba is. A kilencvenes években a Budapesten pasztelljével, idén pedig az első Balatoni Szalonon miniatűr aquarelljével érdemelte ki a zsűri elismerését.
Számos közös tárlata mellett önálló kiállítása volt Szabadkán, Moravicán, Kecskeméten, Budapesten, Zalaegerszegen és Hőgyészen. Rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi pályázatoknak.
Fontos információ
Honlapunkon szereplő képek tájékoztató jellegűek. Lehet, hogy az adott alkotás már nem elérhető.
Aktuális kínálatunkért vagy bármilyen kérdéssel hívja üzletünket:
nyitvatartási időben a
06-76-484-393
telefonszámon, vagy érdeklődjön írásban itt vagy e mailen a galeria@egaleria.hu címen, illetve itt az oldalunk üzenő formján keresztül!
További jó nézelődést kívánunk a facebook és instagram profilunkon is , ahol naponta az aktuális kínálatból teszünk fel képeket.
Köszönjük érdeklődését.
E-galéria csapata
Kecskemét, Deák tér 6. /Alföld Áruház külső üzletsora/
Nyitva tartás
Hétfő: Zárva
Kedd - Péntek
10:00 - 13:00
14:30 - 17:30
Szombat: 10:00 - 12:30
Vasárnap: Zárva
Elérhetőségeink
6000, Kecskemét,
Deák Ferenc tér 6.
Küldjön üzenetet!

